Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#German Marshall Fund

Windisch Judit hvg360

Hegedűs Dániel: Orbán rossz helyzetértékelése rossz stratégiát szült

Orbán Viktor az uniós szankciók árát hangoztatja, mi viszont azt néztük meg, mekkora árat fizet az ország a szankcióellenes politika miatt. Az is kérdés, hol húzódik az a határ, ahonnan Orbán már inkább Putyin érdekeit képviseli, és nem Magyarországét. Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője két stratégiai pontot is felsorolt példaként.

Arató László (EUrologus) EUrologus

Putyin Magyarországot is fenyegeti egy német think-thank varsói igazgatója szerint

Putyin törekvései Magyarország biztonságát is veszélyeztetik, éppen ezért a nyugati világnak egységet kell mutatni. Az idő most nem alkalmas olyan kétoldalú találkozókra, mint amilyenre Orbán Viktor is készül – jelentette ki az EUrologusnak a German Marshall alap varsói igazgatója. Michal Baranowski az elmúlt napokban Kijevben is járt, úgy látja, az ukránok most jobban felkészültek egy orosz támadásra, mint 2014-ben voltak.

Serdült Viktória Itthon

Emlékek a 28 évvel ezelőtti Orbán Viktorról: „Hallgatag volt, nem túl vidám, de tiszteltük”

Illedelmes volt, nem beszélt igazán jól angolul, viszont már 28 évvel ezelőtt is a hatalom érdekelte – így emlékszik vissza a fiatal Orbán Viktorra Pascal Riché francia újságíró, aki 1992-ben hat hetet töltött vele az Egyesült Államokban. Holland kollégájával együtt egyszerre jelentették meg cikkeiket a magyar miniszterelnökkel tett utazásukról, melyekből kiderült, mivel sokkolt a bemutatkozáskor Orbán, miért lakott Németh Zsolttal egy szobában és mit gondoltak róla a többiek. Riché a hvg.hu-nak azt is elárulta, mit kérdezne most a magyar kormányfőtől.

MTI Világ

Európában az uniót szeretik, az eurót nem

Az európaiak többsége országa számára jónak tartja az uniót, de az eurót nem tekinti előnyösnek - derült ki az amerikai székhelyű German Marshall Fund (GMF) intézet által elvégzett és szerdán Brüsszelben nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Így kerültek padlóra a nyugdíjak az elmúlt tíz évben

Karácsony bejelentette a BKK-rendészetet, Vitézy egyből letorkolta, hogy egy tőle átvett ötlettel ékeskedik

Karácsony bejelentette a BKK-rendészetet, Vitézy egyből letorkolta, hogy egy tőle átvett ötlettel ékeskedik

Többeket halálra taposott a tömeg Indiában a világ legnagyobb vallási ünnepén

Többeket halálra taposott a tömeg Indiában a világ legnagyobb vallási ünnepén

Karácsony: „Ez Budapest: itt nem emeljük törvénytelenül a cégvezetők fizetését!”

Karácsony: „Ez Budapest: itt nem emeljük törvénytelenül a cégvezetők fizetését!”

Melania Trump vállalati ragadozónak tűnik az új hivatalos portréján

Melania Trump vállalati ragadozónak tűnik az új hivatalos portréján

Decemberben kisebb turistaözön volt  Magyarországon

Decemberben kisebb turistaözön volt Magyarországon

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Akkorát durrant az új kínai MI, hogy a magyarok is tömegesen keresnek rá – meg a nagy vesztesre

Akkorát durrant az új kínai MI, hogy a magyarok is tömegesen keresnek rá – meg a nagy vesztesre

A címlapról ajánljuk